Lovagi díszőrség, kosztümös tárlatvezetés Somogyváron
2009. aug. 01 - 2009. szep. 01
Koppány herceg hajdani várában, a mai somogyvári történelmi emlékhelyen tizenegyedik századi hangulatú, díjmentes tárlatvezetést tartanak az iharosi Szent László Király Lovagrend tagjai augusztusban.
E terület a középkorban jelentős kultikus és kulturális központ volt. Az itt felépült apátság a kor egyik legnagyobb és legelegánsabb létesítménye volt, amely több mint 900 évvel ezelőtt épült a Szent László király által behívott francia bencés szerzeteseknek.Az iharosi Szent László Király Lovagrend a hagyományőrzést, a kulturális, történelmi tradíciók ápolását, valamint a helytörténet-kutatást tűzte ki célul. Horváth Győző, a rend nagymestere elmondta: Somogyvár Szent László király miatt fontos számukra. Negyven évig itt volt a nyughelye a lovagkirálynak, s az általa alapított apátságban jelen akarnak lenni. Tavaly átadták a lovagrend egy zászlaját a somogyvári önkormányzatnak, az idei Szent László-napon pedig - a határőrséget felváltva - az iharosi lovagok vonulnak be a zászlókkal, illetve egész napos díszőrséget állnak a királyi sírnál.



