Majk, Vértesszentkereszt
2010. ápr. 17 - 2010. ápr. 18
A Vértes lankái között Majkpusztán a kamalduli remeteség, Vértesszentkereszten a bencés apátság romjai várják a különleges látnivalókat keresőket.
Majk, kamalduli remeteség
A fogadott némaságban élő szerzetesek 250 évvel ezelőtti életének békéjét találhatja meg a látogató Majkon. Ám nemcsak hangulatában egyedülálló az erdők ölelte, tavak szomszédságában fekvő remeteség, hanem Európa-szerte kuriózumnak számító barokk műemlékegyüttes is egyben, amely tizenhét cellaházból, templomtoronyból és kolostorból áll.
Cím: 2840 Oroszlány-Majki út
Telefon: 06/34-361-592, 06/20-957-6648
Világnapi nyitva tartás: április 17-18-án, 10-18 óráig.
110 Ft-os belépővel!
Vértesszentkereszt, bencés apátság romjai
Mívesen faragott kövei igazi művészettörténeti csemegeként szolgálnak a román kor és a kora gótika építészeti emlékeit fürkészőknek. A Vértes erdőrengetegében vélhetően már a bencés szerzetesek megjelenése előtt korai templom állt, amely mellett csaknem kilencszáz évvel ezelőtt bencés kolostort és templomot építettek.
1146-ban már szerzetesek éltek e területen. Az építkezéseket Vértesszentkereszten II. Ugrin püspök kezdte el a 12. század végén, és örököse, I. Miklós ispán fejezte be a 13. század első negyedében. Az építkezésen több műhely munkája tükröződik.
A 13. században a korai épületegyüttestől délre hatalmas méretű, gazdag szobrászati díszítésű, háromhajós, keletelt, bazilikális elrendezésű román kori templom épült. Károly Róbert uralkodása idején a vidék királyi tulajdonba került, kedvelt vadászterületévé vált. Azokra az időkre tehető az apátság fénykora, amikor a kegyurai az uralkodók voltak.
Tel.: 36-1-2693-678, 36-30-600 1301
Honlap: www.nemzetimuemlek.hu
http://www.vertesszentkereszt.org
Világnapi nyitva tartás: április 17-18-án, 10-17 óráig.
Díjmentesen!



