Budapesti műemlékekturisztikai

Budapesti műemlékek

2010. ápr. 17 - 2010. ápr. 18

Budapesten, a római korszak emlékeit az Aquincumi Múzeumban lehet megtekinteni - ahol előadással is készülnek. A várban Budavári Palota legrégebbi része, a Királyi Borház és Pincemúzeum és a Magyar Kultúra Alapítvány székháza, Pesten a Soroksári Helytörténeti Gyűjtemény, az Iparművészeti Múzeum épülete, a Párbeszéd háza, a Fiumei úti sírkert, valamint a Puskás Ferenc Stadion és Szoborpark, Budán pedig a Kiscelli Múzeum várja a látogatókat.

 

Budapesti Történeti Múzeum - Budavári Palota


galleries/budavari_palota_belso_medium.JPGA Budapesti Történeti Múzeum az ország talán legismertebb és legfontosabb műemlékében, a Budavári Palotában található. A Múzeumnak helyet adó „E" épület a palota legrégebbi fennmaradt része. Az alagsorban találhatók a középkori királyi palota épen maradt, helyreállított termei: a Gótikus terem, a Királypince, a kápolna, valamint az egykori Tárnokház. Innen ki lehet sétálni a rekonstruált reneszánsz kertbe és a várfalra, ahonnan csodálatos panoráma nyílik a Világörökség részét képező Duna-partra. 

1014 Budapest, Szent György tér 2. Budavári Palota E épület
Telefonszáma: 487 8854

Honlap: www.btm.hu

Világnapi program: 17-én, 11.00 -13.30: "Reneszánsz életképek": Palotatörténeti vezetés, reneszánsz viselettörténeti bemutató,(felvehető ruhákkal) történelmi táncház.

18-án: 15.30 17.00: Középkori királyi palota tárlatvezetés.

A világnapi nyitva tartás: április 17-18-án  10.00 -18.00 óráig. 

110 Ft-os belépődíjjal!

 

Királyi Borház és Pincemúzeum

galleries/bp_kiralyi_borhaz_pinceag_tom_medium.jpgEgyedülálló múzeum nyitotta meg kapuit 2008 augusztusában: a Királyi Borház és Pincemúzeum. Varázsa múltjában, történetiségében rejlik, hiszen termeit a középkortól a 19. század közepéig működő borospincék folyosói, kazamatái alkotják. 

A földalatti folyosók borforgalma Zsigmond és Mátyás király idejében élte valódi virágkorát, ma pedig Magyarország egyetlen reneszánsz pincemúzeumának adnak otthont. Legrégebbi pinceágát a 14. században vájták a földbe. Pattintott kőzetből, kezdetleges oltási technikával épített boltíves falai még ma is alkalmassá tennék a különlegesebbnél különlegesebb, királyi borok érlelésére. Minderre ma, a műemlék állagának megóvása miatt nincs mód, a magyar ital- és borkultúra történetének bemutatására viszont annál inkább, ezért e szakma legjobb és legkülönlegesebb képviselői is helyet kaptak a múzeumban.  

galleries/bp_kiralyiborhaz_enter_tom.jpgAz évekig elzárt, feltárás alatt álló tér, mintegy 1400 négyzetméternyi folyosórendszer, ma már nyitott, és nem csupán a vincellérek, pincemesterek, régészek és kiváltságosak számára nyújthat felejthetetlen élményt. Végigjárva mindannyian izgalmas időutazás, valódi kultúrtörténeti túra résztvevőivé válunk, hiszen az út hétszáz éves falak, földalatti kutak, női rituális fürdő, a zsidó negyed emlékei és számtalan történelmi enteriőr - régi budai présházak és kiskocsmák - között vezet végig.

A séta során Magyarország borkultúrájával, annak történetével, borrégióival, kézműves hagyományaival és eszközeivel, valamint mai képviselőivel is megismerkedhetünk. Mindemellett a magyar pálinka- és pezsgőkultúra is teret kap a kiállításban, hiszen a pincemúzeum feladatának tekinti a teljes magyar bor- és italkultúra a kezdetektől napjainkig ívelő, átfogó történeti bemutatását.

A pincemúzeum folyosóit érdemes többször is végigjárni, hiszen az ódon falak, a magyar italkultúrát bemutató kiállítás, valamint a hazai, kiváló minőségű borok, pezsgők és pálinkák mellett gazdag programkínálata is számtalan felfedezni valót tartogat.


A Királyi Borház és Pincemúzeum programkínálata és szolgáltatásai:
- tárlatvezetések magyar, angol, német nyelven
- bor, pálinka és pezsgő-kóstolók
- hagyományőrző családi hétvégék („Bor és Hagyomány" sorozat)
- zenés borestek ismert előadók társaságában („Bor és Zene" sorozat)
- vacsorák, rendezvények lebonyolítása

Budapest, I. kerület, Budai Vár
Szent György tér, Nyugati sétány
Tel: 06-1-267-11-00
www.kiralyiborok.com

A világnapi nyitva tartás időpontja: április 17-18-án, 12 - 20 óráig. 

Világnapi program: Jelmezes tárlatvezetés, reneszánsz udvari zene.

A különteremben a kóstolójegyet vásárlók számára borkóstolási etikettkurzus.   

110 Ft-os belépődíjjal látogatható!

 

Aquincumi Múzeum

galleries/Aquincum_ELMU_epulet_medium.jpgBudapest római kori emlékeinek rendszeres kutatása a 19. század 80-as éveiben kezdődött, az előkerült értékes leletanyag bemutatására 1894. május 10-én nyitották meg az Aquincumi Múzeumot a római kori polgárváros maradványai között. A környezetbe illeszkedő antik hatású épület a főváros első saját alapítású múzeuma volt. Az intézmény tulajdonába 2005-ben került a Szentendrei út 135. szám alatti volt ELMŰ épület. A ma kiállításoknak helyet adó, az aquincumi polgárváros területén álló, eredetileg transzformátorháznak készült épület, Györgyi Dénes tervei alapján, 1933-ban készült el.  

Világnapi program: Április 18-án, 11 órakor ismeretterjesztő előadás.


1031 Budapest, Szentendrei út 135.
Telefonszáma:06 1 430-1081; 06 1 430-1083 Honlap:www.aquincum.hu
A világnapi nyitva tartás: április 18-án, 10-17 óráig. 

110Ft-os belépővel!

 

Magyar Kultúra Alapítvány székháza a Budai várban

galleries/bp_MKA11_medium.jpg

 

A Magyar Kultúra Alapítvány műemlék épülete a Budai Vár szívében, a Mátyás-templom szomszédságában található. Az Alapítvány rendezvényeivel a régiók és kultúrák találkozását, a személyes magyar-magyar párbeszédet szolgálja. Egész évben kiállítások, koncertek, fesztiválok várják az érdeklődőket.  

galleries/Bp_mka21_medium.jpg

 

Világnapi program: "XXI. századi reneszánsz" címmel vetített képes épületvezetés, ahol megismerhetik az egykori Pénzügyminisztériumnak, Műegyetemi Kollégiumnak, Várklubnak otthont adó, ma a Magyar Kultúra Alapítvány székházának kalandos történetét; különös tekintettel a díszlépcsőházi restaurálásokra.

1014 Budapest, Szentháromság tér 6. 

Tel: 06-1-224-8100

Web: www.mka.hu

Világnapi nyitva tartás:  április 17-18-án, 10-18 óráig. 

Díjmentesen!

 

 

Fiumei út sírkert

galleries/fiumei_temeto2_tom_medium.jpgAz 56 hektáros területen fekvő Fiumei úti sírkert Magyarország egyik legrégibb összefüggően megmaradt sírkertje. Egész Európában az egyik legteljesebb „Nemzeti Pantheon", ahol történelmünk és kultúránk nagy alakjai: politikusok, művészek, tudósok nyugszanak.

Az első temetésekre csak az 1848/49-es szabadságharc után került sor. Kezdetben főleg módos pesti polgárcsaládok temetkezőhelye volt. Köztemetői feladatkörét megőrizve, a múlt század későbbi évtizedeire az akkori nevén Kerepesi temető egyre inkább „dísztemetővé" is vált: a magyar nemzet kiemelkedő személyiségei, politikusok, írók, művészek, tudósok kaptak itt díszsírhelyet.

1855-ben Vörösmarty Mihály volt az első jeles személyiség, akit itt helyeztek nyugalomra.
A II. világháborút követő évtizedekben némiképpen átalakult. Központi területét parkosították, a köztemetői jelleg háttérbe szorult.

Ma a Fiumei úti sírkert Nemzeti Sírkertként őrzi a magyar múlt hagyományait, kimagasló alakjainak emlékét. Művészi értékei révén Európa legnagyobb szabadtéri szoborparkja, védett zöldfelületekkel, gazdag botanikai állománnyal.

1086 Budapest, Fiumei út 16.
Telefonszáma: 06 1 323 5202
Honlap: www.nemzetisirkert.hu

Világnapi nyitva tartás: április 18-án, 10-16.30 óráig.

Díjmentesen!

 

Iparművészeti Múzeum

Az Iparművészeti Múzeum 1896-ban, szecessziós stílusban épült palotája a főváros egyik legszebb középülete. Gyűjteménye magvát az európai iparművészet remekei alkotják a középkortól napjainkig.

Cím: 1091 Budapest, Üllői út 33-37.

Telefonszám: 061-456-5107

Web: www.imm.hu

A világnapi nyitva tartás: április 17-18-án 10-18 óráig.


Díjmentesen! 

 

Puskás Ferenc Stadion és Szoborpark

galleries/bp_sportmuz1_medium.jpgA Puskás Ferenc Stadion regisztrált műemléki értékként van nyilvántartva.
Egy nagy befogadóképességű stadion felépítésének gondolata már 1896-ban felmerült, amikor Budapest neve az első újkori olimpiai játékok megrendezőjeként szóba került.

Később, a 20. század első felében számos kezdeményezés született, melyeket a történelem viharai, a túl magas költségvonzatú tervezetek, szakmai viták, telektulajdonosi ellenérdekeltségek és más okok hátráltattak. Pedig már az 1921. évi 53. tc., az ún. Testnevelési törvény rendelkezett a Nemzeti Stadion felépítéséről. Az 1948-53-ig épülő stadion építésének, a napjainkig itt zajló sport-, kulturális- és egyéb rendezvények történetének megismerésére ad alkalmat.  

 

A Szoborpark eredetileg a Népstadionhoz vezető dromosz (bevonulási díszútvonal) oldalát díszítette volna. Az „oldaldíszek" elkészültek, de a terület tervezett célját sosem töltötte be. Ettől függetlenül a sportoló és sportszerető közönség megszokta a szobrok jelenlétét, megszerette a kb. 3 méteres szoborcsoportokat, és elérték, hogy fővárosi védelem alá kerültek.

galleries/bp_sportmuz2_medium.jpgA 8-8 szoborcsoport 1953-58-ig készült, minden darabot a kor legnevesebb szobrászai készítették felkérésre. Tudomásunk szerint alumíniumötvözet a ma is látható művek anyaga, bár a városi monda szerint az 1958-ban készültek anyaga bronz (ez a különbség szemmel nem látható). A szocialista-realista stílusú szoborcsoportok alacsony, emberközeli talapzaton - egymástól vaskos, kőburkolatú falakkal elválasztva, - a sztálinista-kommunista népköztársaság sportéletéből és mindennapjaiból tallózott pillanatképek, nagy adag propagandával kiegészítve. 

Vezetéses sétával és archív filmek vetítésével is várják a Testnevelési és Sportmúzeum munkatársai a látogatókat a Stadionban és a Szoborparkban. 

1146 Budapest, Istvánmezei út 3-5.
Telefonszám: 1/471-4100 Sportmúzeum: (1) 252-1696
Honlap:www.sportmuzeum.hu

Világnapi nyitva tartás: április 17-18-án,  10-14 óráig.  

Díjmentesen!

 

Soroksári Helytörténeti Gyűjtemény 

A jellegzetes, soroksári gazdaház átalakításával létrehozott múzeumépületben és a belső udvarban igényesen kialakított pihenőkertben mutatjuk be Soroksár történeti és néprajzi emlékeit állandó és időszakos kiállítások, valamint kapcsolódó közművelődési programok keretében.

Állandó kiállításaink: 1. Dél-Pest állatvilága, 2. Helytörténeti kiállítás: életmód- és ipartörténet, 3. Agrártörténeti kiállítás. Mindenkori aktuális időszakos kiállításunkban biztosítunk szakvezetést. 

1238 Budapest, Szitás u. 108. 

Web: wwww.galeria13.hu

Világnapi nyitva tartás:  április 17-18-án 14-18 óráig.

Díjmentesen!

 

Kiscelli Múzeum - egykori trinitárius templom és kolostor


galleries/budapest_kiscelli_múzeum_medium.jpg A mai múzeum helyén a 18. században kolostor és templom működött. Óbuda földesurai, a Zichyek, 1702-ben kegykápolna alapítását határozták el, amelyben a Stájerországi búcsújáróhely - Mariazell - Mária szobrának mintájára kegyszobrot akartak felállítani. A tervezett kápolna 1724-re készült el, a mai múzeumépülettől néhány méternyire. Ez a kápolna már a trinitárius rend óbudai megjelenése előtt kedvelt és látogatott búcsújáróhely volt.

A trinitárius rend a Zichy grófok hathatós támogatásával, az 1730-as években telepedett meg Óbudán azzal a céllal, hogy itt új rezidenciát és templomot építsen. Gróf Zichy Péterné 1741-ben adományozta a rendnek a területet a kiscelli dombon. Az épületegyüttes terveit bécsi mesterrel, Johann Entzenhofferrel készíttették el. A munkálatok 1744 novemberében kezdődtek meg. Gróf Zichy Péterné halála után fia, Miklós, az óbudai uradalom örököse támogatta a rend építkezését. A templom építése 1758-ban, Zichy Miklós halálának évében fejeződött be. A grófot a templom kriptájában temették el.

galleries/Budapest_kiscelli_belső.jpg A kolostort fejlődésének teljében érte II. József feloszlató rendelete, mely 1783-tól a trinitárius rendre is érvényes volt. A templom és a kolostor a kincstár birtokába került s ettől kezdve katonai célokat szolgált: volt laktanya, katonai kórház, hadastyánok menhelye és ruharaktár is.

1910-ben az egykori kolostor és templom épületét a Bécsből Budapestre áttelepült lakberendező-gyáros, Schmidt Miksa vette meg. Itt rendezte be lakberendezési bemutatótermeit, magánmúzeumát. Az 1935-ben elhunyt Schmidt Miksa a fővárosra hagyta az épületet és gyűjteményét azzal a kikötéssel, hogy abban egy iparművészeti múzeumot létesítsenek. A főváros azonban a gyűjtemény nagy részét elárvereztette és 1941-ben, még a háború előtt, a Székesfővárosi Múzeum várostörténeti és képzőművészeti gyűjteményeit költöztette a kiscelli épületbe. Budapest ostroma alatt a templom romba dőlt és sok értékes műtárgy elpusztult. A múzeum a részleges műemléki helyreállítás után, 1949-ben nyílt meg a látogató közönség előtt. 

1037 Budapest, Kiscelli u. 108.
Telefonszáma: 1/250-0304

Honlap: www.btm.hu, www. btmfk.iif.hu

A világnapi nyitva tartás: április 18-án, 10-18 óráig.

110 Ft-os belépővel!

 

Párbeszéd Háza

1912-ben épült, historizáló stílusban, építője Baumgartner Sándor.

1085 Budapest, Horánszky u. 20.  

Tel:  1/411-0825

Web: www.parbeszed.hu

Világnapi nyitva tartás:  április 17-én vezetett séták indulnak: 10 órakor, 11.30-kor, 13 órakor, 14.30-kor. 

Díjmentesen!