/kozepnemesi/

Berecz Ágnes

KÖZÉPNEMESI  BAROKK ÉLETMÓD A RÁDAY-CSALÁD LEVELEZÉSE ALAPJÁN (1750-1779)

-  bevezető fejezet az „Aranyidők a péceli Ráday-kastélyban (Budapest, MÁG, 2003) c. kötetből -

A magyar főnemesi családok életmódját, vagyoni helyzetük alakulását, életük eseményeit jobban ismerjük, mint a köznemesekét. Az ok meglehetősen kézenfekvő: gazdag főúri családokból nincs olyan sok[1], hogy számba ne vehessük őket; és természetesen ezeknek a családoknak a történelmi jelentősége, kulturális öröksége sokkal szembetűnőbb.

A magyar társadalomban sajátos pozíciót elfoglaló köznemesi réteg kutatása azért fontos, mert létszámuk révén döntő befolyásuk volt a közélet alsóbb szintjein. Ugyancsak létszámuk indokolja, hogy a sommásan átfogó jellemzések helyett konkrét tényeken, adatokon alapuló forrástanulmányok tárják fel helyüket és társadalmi szerepüket egy-egy adott korszakban. Ismeretes, hogy a köznemesi réteg nagyon eltérő képet mutat gazdasági helyzetük, életmódjuk, érdekérvényesítő technikáik, kulturális igényeik és szerepvállalásuk szerint; ráadásul ezek a szegmensek is állandó változásban, átalakulásban voltak.

A Ráday-család esetében szerencsés körülmény, hogy a családi levéltár fennmaradt hatalmas anyaga évtizedek óta hozzáférhető a kutatás számára a Ráday Gyűjtemény Levéltárában - de még távolról sem tekinthető feldolgozottnak. Csupán a leghíresebb családtagok esetében akadhatunk forráspublikációra, és még ezek sem teljesek. Különös helyzet, hiszen a Ráday-család egyáltalán nem elhanyagolható szerepet töltött be a magyar társadalomban. Reménykedünk benne, hogy éppen a jelen kötet hozhat előrelépést a kutatásban.

I. Felemelkedés és hanyatlás - a Ráday-család pályája

A Ráday-család története hasonlít a klasszikus családregényekből ismerős sémához: felemelkedés az ismeretlenségből; közéleti szerepvállalás, látványos gyarapodás - majd ezt követi az anyagi romlás, családi bajok, végül a csendes letűnés. Ezt a sémát valószínűleg az élet közvetítette az irodalomba, és a Ráday-család sem kerülhette el sorsát.

A protestáns magyar köznemesi réteghez tartozó család létalapját közel hetven kisebb-nagyobb birtok biztosította. Ezek száma és elhelyezkedése állandóan változott az örökségek, hozományok, osztozások, cserék és hasonló ügyletek révén. Az elszórt birtokrészek többsége Nógrád megyében helyezkedett el, de például a Pest megyei kisebb birtokoknak és a hegyaljai szőlőknek nagyobb gazdasági jelentősége volt[2]. A családfők a gazdálkodás mellett nem nélkülözhették a biztos jövedelmet nyújtó hivatalokat. Erre vonatkozóan a 16. századtól kezdve vannak konkrét adatok - szolgabíró, alispán, várnagy, deák, kanonok - ezek a pozíciók merülnek fel a család legrégebbi ismert korszakából. Érdekes, hogy már ezek is utalnak a felemelkedés később jól bevált módjára: köztisztséget párosítottak magasabb műveltséggel, képzéssel.

A család történelmi szempontból legjelentősebb tagja kétségtelenül Ráday I. Pál (1677-1733) volt.[3] A fiatal jogász 1703 októberében apósával[4] együtt jelent meg Rákóczinál a tokaji táborban hűségesküt tenni vármegyéjük nevében - ez a lépés indította el országos jelentőségű pályáján. Ráday I. Pál felismerte Rákócziban a karizmatikus politikust, aki a Habsburg-uralkodóházzal való nyílt szembenállás árán is korszerű és független állami berendezkedést kívánt megvalósítani Magyarországon. Rövid időn belül a fejedelem bizalmasa, belső munkatársa, kancelláriájának egyik vezetője lett.[5] Ő fogalmazta az Európa tájékoztatására szánt híres kiáltványokat (Recrudescunt vulnera; Universis orbis Christiani), ő készítette elő a fontos döntéseket, eljárt számtalan fontos küldetésben és diplomáciai tárgyalásban. Az ügyek intézésében egyre nagyobb önállósága volt.

1711-ben nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar szabadságharc nem győzhet a császári erők fölénye és a megosztott magyar arisztokrácia miatt. Ráday I. Pál is azok közé tartozott, akik elfogadták a békét - Rákóczival ellentétben az adott helyzetben méltányosnak tartotta a feltételeket - és letette a hűségesküt a Habsburg-háznak. Bizonyos azonban, hogy ez a vereség fájó seb maradt Ráday szívében. A következő évtizedekben visszavonultan élt ludányi birtokán. (Ekkor már kőház állt Pécelen is, amely felesége, Kajali Klára (1690-1741) öröksége volt.) Egyedül a protestáns egyház érdekében fejtett ki közéleti tevékenységet - a pozsonyi országgyűléseken a vallásszabadság közjogi védelmét vállalta fel. Mély hitéről tanúskodó Lelki Hódulás c. imádságoskönyve messze kimagaslik a korban szokásos kegyes gyűjtemények közül.

Öt gyermeke közül kettő gyermekkorában, II. Pál huszonhat évesen halt meg. A legidősebb fiúhoz, Gedeonhoz hasonlóan a művelt Ráday Esztert (1716-1764) - aki 1732-ben Teleki László felesége lett - szintén könyvgyűjtőként és az irodalom pártfogójaként tartjuk számon[6].

Ráday I. Pál pártfogolta a tehetséges művészeket (köztük a festő Mányoki Ádámot) és tudósokat. Támogatta Pápai-Páriz Ferenc latin-magyar szótárának kinyomtatását, szoros barátság fűzte Bél Mátyáshoz. Rendszeresen levelezett Daniel Ernst Jablonski porosz udvari lelkésszel, Comenius unokájával; és éppen ez a kapcsolat tette lehetővé több magyar református diák külföldi tanulmányútját.

Hagyományosan az ő személyét tekintjük a Ráday Könyvtár alapítójának, noha a könyvek többségét fia, Gedeon gyűjtötte össze; jónéhány példány pedig Ráday I. Pál ideje előtt is a családi könyvtár darabja volt. Mégis joggal tekinthető könyvtáralapítónak: olvasási kedve, könyvgyűjtő hajlandósága felülmúlta kortársai átlagát. Különösen az a szokása tűnt szokatlannak környezete szemében, hogy szerette és gyűjtötte a magyar nyelven megjelent könyveket. Ezeket ugyanis a kor ítélete nem tartotta valami sokra.

Fia, Ráday I. Gedeon (1713-1792) apja halálhírére szakította félbe külföldi tanulmányait Frankfurt am Oderában. Hazatérve átvette birtokai ügyeit, megnősült. Ezután életútja gyakorlatilag eseménytelen; a század végére mégis a magyar irodalmi élet meghatározó személyisége lett. Valószínűleg részben apja tanácsát, részben saját egyéni hajlamát követte, amikor a politika és a közélet helyett a tudományok és az irodalom tanulmányozását, művelését választotta. Ez a tevékenység azonban alapvetően passzív, befogadó jellegű volt; találóan nevezte őt Bíró Ferenc olvasónak[7]. A családi könyvtárat ő fejlesztette rangos gyűjteménnyé, amely mintegy 15 ezer kötetben tartalmazta a kor tudományos alapműveit, a klasszikus és kortárs, valamint a magyar nyelvű irodalmat. Igazi filosz és szenvedélyes könyvgyűjtő volt, aki a könyvek elrendezésére és gondozására is ügyelt.

Költői tevékenységéről szólva vitathatatlan érdeme, hogy kivételes esztétikai érzéke újító formakészséggel párosult. De nem volt igazi, átütő költői tehetség - inkább hatása és tekintélye hatott ösztönzően a megújuló magyar irodalmi életre. Mecénási tevékenysége közismert, viszont alaposabb feltárást igényelne a sommásan neki tulajdonított szerep, hogy tudniillik péceli kastélyában valóságos irodalmi műhelyt szervezett volna - egyenlőre annyi biztos, hogy levelezésében csakugyan motorja volt minden irodalmi kezdeményezésnek. Megdöbbentően tiszta és világos véleménye volt akár az akadémiai mozgalmat illetően, akár a nyelvújítással kapcsolatban.

Az ő nevéhez fűződik a péceli kastély egyedi ízlésről tanúskodó kibővítése (gyakorlatilag teljes átépítése), amelyben érem- és festménygyűjteménye is helyet kapott. Összegezve talán akkor járunk a legközelebb az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy Ráday I. Gedeon boldog ember volt - csendes, harmonikus élete során megvalósíthatta kedves irodalmi és gyűjtői terveit; létrehozott egy teljesen egyéni kastélybelsőt; aktivitása pedig egyháza és a magyar értelmiség önzetlen pártolására összpontosult.

Fia, Ráday II. Gedeon (1745-1801) szerezte meg a család számára a főnemességet jelentő bárói (1782), majd a grófi (1790) rangot. Ha korszakhatárt kívánunk vonni, kézenfekvő, hogy a Rádayak ezzel érték el felemelkedésük tetőpontját. De hozzá kell tennünk, hogy II. Gedeon komoly összegeket áldozott a célra, és erősen kétséges, hogy megérte-e a befektetés. Míg ugyanis Mária Terézia uralkodása alatt a főnemesség zárt és kiváltságos tömböt alkotott; a II. József uralkodásától felnyílt sorompók a főnemesi rang némi devalválódását is jelezték - egyre leplezetlenebbül pénzkérdéssé vált a méltóság.

Ugyanekkor a gazdálkodás hibái és néhány könnyelműen költekező utód miatt a család anyagi ereje fokozatosan romlott. 1825-ben jelentős kárt okozó tűzvész pusztított a péceli kastélyban; adósságaik egyre halmozódtak. A híres könyvtár Ráday II. Gedeon halála után gyakorlatilag folyamatosan eladó volt; csak nem akadt olyan fizetőképes vevő, aki a gyűjteményt egészben megvásárolta volna. Az érdeklődők közé tartozott Széchényi Ferenc, de ő is csak válogatott példányokat iránt mutatott figyelmet.

Az ifjú Széchenyi István 1820-ban három napig állomásozott Pécelen zászlóaljával; látogatásáról a következő benyomásokat jegyezte fel: „Ráday gróf [Ráday III. Pál], aki váratlan vendégeit néhány pillanatra meglátogatta, könyvtárát mázsánként 20 forintért el akarta nekem adni!" és másutt: „Az ifjú Ráday gróf[8] a német könyveket nem szereti, hanem a magyarokat, mert azt mondgya, hogy hazudik a német, ha pénze nints, és úgy leszen belőle a könyvíró; - az ifjú bivaly, aki ezt mondta, minden oskolájában "eminens"! ... Nagyobb elbizakodottságot kevesebb tudással és érdemmel soha egy nemzet nem fűzött szorosabban karakterébe, mint a magyar!"[9] Széchenyi elfogult a Rádayakkal szemben, ám abban igaza volt, hogy az a kifinomult, európai szintű kulturális érzék és ízlés, ami az öreg Gedeont jellemezte, utódaiban nem folytatódott.

A híres családi könyvtárat végül a Dunamelléki Református Egyházkerület vásárolta meg 1861-ben. Lassan minden értékesebb vagyontárgyra sor került - a szomorú folyamat betetőzéseként 1872. június 16-án elárverezték a péceli kastélyt is.

A jelentőebb pozíciót betöltő 19. századi Rádayak szerepelnek a közismert lexikonokban, de - néhány ritka kivételtől eltekintve - feldolgozó igénnyel nem készült róluk tanulmány. A leghíresebbek a következő családtagok voltak:

Ráday IV. Gedeon (1806-1873) a legradikálisabb nemzeti reformeszmék szószólójaként szerepelt Pest vármegye közgyűlésein. Hamarosan hűtlenségi per vádlottja lett, de ennek ellenére, vagy talán éppen emiatt, 1839-ben ismét képviselővé választották. A kormány - a törvények értelmében - megtiltotta, hogy a perben álló képviselő az országgyűlésen megjelenjen. Az ügyből országos botrány kerekedett - ez volt a Ráday-ügy - míg végül a békesség kedvéért Ráday IV. Gedeon önként visszalépett. 1844-ben már bonyodalmak nélkül választották képviselőnek. Ugyanebben az időben választották meg a Nemzeti Színház igazgatójává is. E minőségében pártolta a nemzeti irodalmat; a kor művészeivel és íróival baráti kapcsolatban állt. A politikai életben Kossuth feltétlen híve volt, őt támogatta céljaiban. A szabadságharc bukása után két év várfogságra ítélték, de Haynau kegyelemben részesítette. A közéletben nem vállalhatott többé szerepet, azonban 1854-től ismét a Nemzeti Színház igazgatójának hívták meg. 

Ráday V. Gedeon (1829-1901) alig kezdhette meg a közéleti pályáját, amikor kitört a magyar forradalom. Honvédként csatlakozott a hadsereghez, majd Mészáros Lázár, Dembinszky és Bem oldalán harcolt. A szabadságharc után csak 1861-ben folytathatta pályáját. 1867-ben belügyminisztériumi tanácsos lett, majd 1868-tól királyi biztosi kinevezést kapott az alföldi bűnszövetkezetek felszámolása céljából. Ez rendkívüli megbízatás volt egy rendkívüli helyzet megoldására - a jól szervezett rablóbandák garázdálkodása soha nem látott méreteket öltött, és a vesztegetések, a bandaháborúk, leszámolások, a védelmi pénzek intézményesítése alapjaiban rendítette meg a közbiztonságot. Súlyosbította a helyzetet, hogy Rózsa Sándor szabadságharcos betyárjai és tisztviselők, hatósági személyek, sőt birtokos nemesek is érintve voltak az ügyben, így az még kényesebb problémává növekedett. Ráday V. Gedeon tevékenysége mindvégig viták kereszttüzében állt, de végeredményben - még ha vitatható eszközökkel is - eleget tett megbízatásának, és felszámolta a bűnözési gócot.[10] Hátralevő évtizedeiben visszavonultan, szerény anyagi körülmények között élt.

Ráday VI. Gedeon (1841-1883) katonai pályát választott. Kezdetben udvari körökben teljesített szolgálatot - császári és királyi kamarási címet kapott - de visszatelepedett a család ikladi birtokára, és 1861 után országgyűlési képviselőséget vállalt. 1882-83 között honvédelmi miniszter is volt; és rövid megbízatása alatt számos fontos sikert ért el (például a Ludovika-akadémia tisztképző iskolává minősítése; a védelmi törvény revíziója; a bécsújhelyi akadémián 100 magyar ösztöndíj alapítása; a csendőrség átszervezése). Korai halálát a feljegyzések szerint torokbaj (valószínűleg gégerák) okozta.

A család utolsó férfitagja Ráday VII. Gedeon (1872-1937) belügyminiszter volt. Halála után a családi levéltár is a Dunamelléki Református Egyházkerületre szállt, ahol a könyvtár és a levéltár együttese (továbbá négy festmény az egykori gyűjteményből) a kutatás rendelkezésére áll.

            A Ráday-családdal foglalkozó publikációk ismeretében állíthatjuk, hogy viszonylag kevés a tudományos igényű és értékű, levéltári kutatásokon alapuló közlemények száma. Amelyik eleget tesz ennek a mércének, az főként Ráday I. Pál politikai tevékenységével kapcsolatos; vagy Ráday I. Gedeon irodalmi, könyvgyűjtői aktivitását tárja fel. A kastély építéstörténetét illetően (jelen kötetünk megjelenéséig) Zsindely Endre félévszázados tanulmánya az irányadó[11]. Mályuszné Császár Edit színháztörténeti tanulmánya[12] sem egészült ki újabb adatokkal; máig hiányoznak a szétszóródott képtár és numizmatikai gyűjtemény sorsára koncentrált kutatások.

A viszonylag nagyszámú szekunder irodalom ismeretterjesztő, publicisztikai jellegű. Ezekben általános megállapításokat találhatunk, átvett - olykor áttételesen átvett - adatokkal színesítve.

Ami a kastély hétköznapjait és ünnepi, társasági életét illeti, erre vonatkozólag senki sem tett közzé forrástanulmányt. Mégis makacsul él egyfajta képzet a köztudatban, amely Mozart-estekkel, német színielőadásokkal, kamarazenével és színes bálokkal ékesíti a kastély termeit. Ezt a képet részben elszórt tényközlések, részben az a kézenfekvő gondolat indukálja, hogy egy ilyen szép, Pest környéki kastélyban lennie kellett társasági eseményeknek.

Vegyük sorra a már ismert tényeket. Kazinczy olvasmányos visszaemlékezéseiből[13] sokat megtudhatunk a család életéről és Ráday Gedeon jellemző tulajdonságairól - értesülünk a híres hálósipkás portrémetszet keletkezéstörténetéről, a feszült viszonyról Ráday Gedeon és szép menye, Fáy Zsuzsanna között, Ráday Gedeon olvasásszenvedélyéről, legendás szórakozottságáról, színházlátogatásairól és így tovább - ám a kastélybeli életről nem ad átfogó képet. Említi, hogy ő maga sokat köszönhet Ráday Gedeon könyvtárának, de nem beszél intenzív kutatói vendégjárásról - ezt bizonyára nem mulasztotta volna el, ha ilyen esetek rendszeresen előfordultak volna. Ezzel szemben vannak adatok arra, hogy Rádayék pesti rezidenciája volt számtalan munkamegbeszélés helyszíne. Tőle tudjuk azt is, hogy a kastélyt környező angolkert 1788-ban még csak vágyálom volt (a valóságban homokdomb állt a kastély mellett). Szinte mellékesen árulja el, hogy nyaranta Rádayék mindig a szabadban tálaltatták az ebédet és a vacsorát (a nagy palota ajtaja előtt, az udvar felé[14]).

Ráday Gedeon levelei Kazinczy Ferenchez nyomtatásban is megjelentek. Ezeket áttanulmányozva egy tudós irodalmár munkalevelezése bontakozik ki előttünk; bennük semmilyen magánéleti vonatkozást nem találunk. Sőt úgy tűnik, hogy Ráday Gedeon irodalomszervező aktivitása is inkább Pestre lokalizálható, nem a péceli kastélyra.

Ugyanezt erősíti meg a jelen tanulmányban publikált levelezés anyaga is - Rádayné Szentpéteri Katalin minden adalékából kitűnik, hogy férje az ügyintézés, a közéleti szereplés bázisául használta a pesti lakóhelyet, amelyet ezenkívül a társasági események miatt is célszerű volt fenntartani. A kutatások azonban eddig nem vizsgálták közelebbről a pesti rezidenciát, többnyire megelégedtek Kazinczy közléseivel, amelyek alapján világos, hogy Ráday I. Gedeonnak Pesten volt szállása; az ifjabb Ráday Gedeon pedig a budai Várat részesítette előnyben[15].

A teljesség igénye nélkül fontos tisztában lennünk azzal a ténnyel, hogy nem is egy, hanem több pest-budai ingatlanban volt érdekelt a Ráday-család. Nem véletlen ez a megfogalmazás, mert 1781-ig a családnak nem is lehetett saját tulajdonú ingatlana Pesten, mert a város privilégiuma alapján csak katolikus vallású személy szerezhetett ilyet (ugyanis az ingatlanbirtoklás polgárjoggal is járt). Eddig az időpontig tehát csak bérelhettek lakást. Összesen hat fennmaradt nyugta tanúskodik a pesti lakásbérlésekről 1756-1773 között (természetesen ennél jóval több lehetett; minden évből).[16] 1757-ben Szeleczky Sámueltől bérelt lakást Ráday I. Gedeon, 1759-ben László Annától; 1761-ben Jeszenovszky Sámuel veszi fel a pénzt Szeleczky Sámuel részére; 1768-ban Somogyi Antal veszi át a lakbért Szeleczky Márton részére; 1773-ban Beleznay Anna ad elismervényt. A rövid feljegyzésekből nem világos, hogy mindig ugyanarról a bérleményről van-e szó. Az évi bér 100-150 rajnai forint között mozgott.

Budán Ráday II. Gedeon vásárolt házat 1786 július 20-án (az adásvételi szerződés megtalálható a Ráday Levéltár anyagában). A ház az Újvilág téren[17] állt, és bizonyos Kresslbayerné (Kresslbäyerné) tulajdona volt korábban; Ráday II. Gedeon 8100 forintot fizetett érte. A következő évekből felújítási, építési számlák maradtak fenn; a későbbi évtizedekből pedig más ingatlanrészesedésekről olvashatunk. (Például 1788-ban Ráday II. Gedeon tulajdonosi részt szerzett az alsóvárosi Püchler-féle házban, amelynek földszintjén vendéglő működött, így állandó jövedelemforrást biztosított.)

Pesten Ráday III. Pál vásárolt házat egy árverésen, 1805-ben. Ezt és a már korábban megszerzett budai házat Ráday III. Pál leányai, Anna és Erzsébet örökölték; a pesti szálláson levő ingóságokat azonban már 1812-ben elárverezték.[18]

Látható tehát, hogy bőven van feltárnivaló a pest-budai ingatlanok és szálláshelyek körül, noha a Ráday-család társasági élete oda koncentrálódik. Ami a péceli kastélyt illeti, eddig nem került elő olyan adalék, amely bálra, családi ünnepségre, bármilyen alkalmi összejövetelre utalna.[19]

Maga a kastély 1747-ben került Ráday I. Gedeon birtokába, és 1755-ben indult meg a nagyarányú átépítés, amely egészen 1774-ig eltartott. Körülbelül az 1760-as évek közepére lehetett már olyan állapotban, hogy nagyobbszabású vendégfogadás vagy ünnepi rendezvény egyáltalán szóba jöhessen. Feltehető, hogy Ráday II. Gedeon házasságkötésekor (1767-ben) az ünneplés helyszíne Pécel volt; ám ez csupán hipotézis. Nem tehetünk mást, mint hogy a család fennmaradt levéltári anyagát fogjuk vallatóra.