Tovább folytatódik a fertődi Esterházy-kastély felújítása

2012. okt. 25, - 12:17 du.

Több mint egymilliárd forintos, európai uniós és állami támogatással tovább folytatódhat a fertődi Esterházy-kastély felújítása. A III. ütem támogatási szerződését október 24-én írták alá Fertődön. A beruházás harmadik ütemében a többi között a kiskastély épület rekonstrukcióját, a Mária Terézia kiállítási szárny és egy barokk színházkiállítás kialakítását végzik el a szakemberek.

Harmadik mérföldkövéhez érkezett a fertődi Esterházy-kastély felújítása. Több mint egymilliárd forint európai uniós és állami támogatást kapott Magyarország legjelentősebb, európai szinten is kiemelkedő műemlék-együttese rekonstrukciójának folytatására. Az erről szóló támogatási szerződést szerdán írta alá dr. Zumbok Ferenc kormánybiztos jelenlétében a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója, dr. Varga Kálmán és a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója, Breznovits István Fertőd-Eszterházán. A beruházás harmadik ütemében a többi között felújítják az Eszterháza jövőbeni zenei bázisaként szolgáló, úgynevezett kiskastély épületet, a kastély Mária Terézia kiállítási szárnyát, valamint kialakítanak a főépületben egy barokk színházkiállítást. Emellett összekötő szárnyat építenek a Narancsház és a kiskastély között, parkolókat alakítanak ki, valamint elvégzik a díszudvar kandelábereinek a rekonstrukcióját, és restaurálják a keleti és a nyugati kamarakertek kerítését is.

Magyarország legszebb és a Világörökség részét képező barokk kastélya felújításának első üteme 2009 szeptemberében kezdődött el. Az összesen 1 milliárd 563 millió forintos összköltségű, európai uniós támogatással megvalósuló beruházás részeként újult meg a kastély páratlan díszudvara, és befejeződött a kastély homlokzatának a felújítása is. Ugyancsak ennek a nyertes uniós pályázatnak köszönhetően megújult a lépcsőház, a földszinti nyári hűsölő és a nyári ebédlő, valamint elkészültek az emeleti két díszterem restaurátori munkálatai is.

Az első ütem befejező munkálataival párhuzamosan indulhattak el a második ütem munkálatai. A csaknem kétmilliárd forintos, ugyancsak európai uniós fejlesztés részeként restaurálják egyebek között a hazánkban egyedülálló kulturális értéknek számító kínai lakk-kabinetet, a porcelánkabinetet és a kastély fogadóterét, valamint befejezik a bábszínház és a narancsház épületének helyreállítását és a télikert szintsüllyesztését is.

Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló kastélyrekonstrukcióval párhuzamosan zajlik egy több mint 200 millió forintos kertrekonstrukciós beruházás is Eszterházán. Ennek részeként 2013-ra megújul egyebek között a kastély északi parkjának patakparti területe, valamint megvalósul az angolkert helyreállítása és a 20 ezer tős Esterházy-rózsakert kialakítása is.

Kisebb léptékűek, de nem kevésbé fontosak azok az uniós támogatások is, amelyeket a kastély gyermekmúzeumának kialakítására és múzeumpedagógiai munkára nyert a Nemzeti Gondnokság, összesen 50 millió forint értékben.

Az egymásra épülő beruházások eredményeként Eszterháza egykori pompájához és funkcióihoz méltó állapotban várja a barokk időutazásra vágyó látogatóit. A kastéllyal kapcsolatos további információk a www.eszterhaza.hu oldalon találhatóak.

További információ:
Műemlékek Nemzeti Gondnoksága
Nagy Anna kommunikációs vezető
Telefon: (+36 1) 202 62 88
E-mail: nagy.anna@mag.hu

Sajtóközlemény ide kattintva tölthető le! >>> 

Látogatói kommentárok

Név:

Email:

URL:

Jegyezz meg!

Értesítsen, ha újabb kommentár érkezik!

Írja be az alábbi képen látható szöveget: