Márton-nap az Esterházy-kastélyban
Óvodások lepték el a fertődi Esterházy-kastély felújított díszudvarát november 11-én pénteken. A Márton-nap alkalmából rendezett felvonuláson fertődi ovisok saját készítésű lampionjaikkal indultak útnak az óvodákból, s a városon átsétálva, énekelve ballagtak a kastélyba. A gyerekek óvónőik segítségével énekeltek magyar és német dalokat, táncuk közben halványan világítottak az apró lampionok.
Fertőd Város Önkormányzatának Óvodája és Bölcsődéje immár egy évtizede ünnepli meg a Márton-napi hagyományokat a település legszebb helyszínén, az Esterházy-kastély udvarán. Idén a német nemzetiségi önkormányzat által is támogatott rendezvényen az óvodás és bölcsődés kis gyermekek németül és magyarul énekelték el a Márton-napi köszöntőjüket. A 120 kisgyermek az óvónők irányításával énekelve járta el a bájos kis körtáncát a kastély udvarán. A rendezvény évről évre egyre népszerűbb és így több fertődi intézmény is csatlakozott az ünnepséghez. A táncok után a gyermekeket kis süteménnyel, teával kínálták, a felnőttek forralt bor mellett melegedhettek.
A hagyomány úgy tartja, aki ekkor egy ismerősével Márton-napon megeszik
egy kis süteményt, akkor a következő évben a harag is elkerüli őket.


