Múzeumok Éjszakája 2010-ben a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága kastélyaiban
Rövid, képes összefoglalónkban ízelítőt adunk rendezvényeinkből.
A
kínai lampion fesztiválok hangulatát idézte a Múzeumok éjszakája
Fertődön, az Esterházy-kastélyban. 2010. június 19-én csaknem 200
selyemlampion világította meg a kastély belső udvarát, ahol a barokk
hercegi udvar fogadta Mulan hercegnőt a kíséretével. A különleges, a
látogatók körében nagy sikert arató látvány tervezője Baliga Kornél
volt.
A rendezők hagyományteremtő szándéka szerint a lampionünnepet ezentúl minden évben megrendezik a kastély díszudvarában.
A szökőkútnál vízibalettben és kórus koncertben gyönyörködhettek, míg
az éj során éjszakai gyertyafényes tárlatvezetésen vehettek részt a
vendégek, ahol a kastély kínai díszítésű szobáit, többek között a kínai
lakkszobát, valamint a Sala Terrenát, a hercegi lakosztálysort, a
kápolnát, a Belvedere-t és a parkot lehetett megcsodálni. A rendezvény
2010. június 20-án a Bagatellben folytatódott, ahol
gyermekfoglalkozások, ribizlis sütemények, bábelőadás, tündérkincs
keresés és Szent Iván-éji éjszakai tűzugrás volt a programkínálat.
A péceli Ráday-kastélyban olvasóliget, barokk szépségszalon és
gyertyafényes, jelmezes tárlatvezetés is várta a látogatókat a Múzeumok
éjszakáján.
Interaktív barokk szépségszalont nyitottak, ahol a látogatók barokk
ruhába bújhattak, parókát próbálhattak fel, megismerkedhettek a
szépségtapasz és a korabeli szépítőszerek használatával, és a
legyezőnyelvvel.
A parkban Olvasóliget nyílt, ahol látogatóink Mezey Katalin írónővel
találkozhattak, aki műveiből és kedvenc olvasmányaiból tartott
felolvasást. A beszélgetést Birck Edit irodalmi muzeológus vezette.
A kastélyban nemrégiben nyílt új kiállítás „A Könyvtártól a konyháig -
képek a Ráday család mindennapjaiból I." címmel. A kiállítás keretében
a látogatók a nagy könyvtárteremben Ráday I. Gedeon irodalmi
kapcsolataival ismerkedhetnek meg, ugyanitt olyan régi könyvek is
helyet kaptak, amelyek egykor az irodalmár-tudós könyvtárában is
megvoltak. A ház urának - Kazinczy Ferenc szavaival - „dolgozóját" a
kis könyvtárszobában korabeli enteriőr idézi fel. További érdekesség a
földszinten található „barokk konyha", amelyen keresztül a látogató
betekintést nyerhet a korabeli nemesi család mindennapjaiba.
Gyertyák, és fáklyák fénye ragyogta be a nádasdladányi Nádasdy-kastélyt
a Múzeumok éjszakáján. A látogatók e különleges hangulatú éjjelen a
kastély olyan részeit is megtekinthették, amelyet más alkalmakkor nem
láthatnak.
Így többek között az emeleti helyiségeket is, az egykor vaslemezekkel
bélelt termet, ahol a grófi család az értékeit tárolta, a pincét, ahol
valaha kisvasút közlekedett, és ahol gyönyörű boltíves helyiségekben
tárolták a bort, és működtették a kastély légfűtését biztosító
kemencét. Mindeközben a kastély kertjét máglyák világították meg, a
színpadon verbunkos táncokat és katonadalokat adtak elő a fellépők.
A
Múzeumok éjszakáján a lovasberényi Cziráky-kastélyban június 19-én a
magyar filmtörténet dicső múltját elevenítettük fel, amikor a kastély
környezetében forgatott - „Álomkeringő" című, 1942-ben készült,
fekete-fehér magyar filmet mutattuk be. Az est vendégei megismerhették
a filmarchiválás kulisszatitkait, szakmai és gyertyafényes
tárlatvezetésen vehettek részt a kastélyban és a kápolnában.
Majkon, a Kamalduli remeteségben a Múzeumok éjszakája a Natura Fesztivállal kapcsolódott össze.
Gyertyafényes éjszakai tárlatvezetés, csillagvizsgálás és előadás várta
a remeteségben a látogatókat a Múzeumok éjszakáján, június 19-én.
Másnap, a Natura Fesztivál az ódon falak között a természet és az
egészség jegyében zajlott. A Vértes erdeinek ölelésében, tavak
szomszédságában, az ősi szakrális erők találkozási pontján fekvő régi
barokk szerzetestelepen felvonult és bemutatót tartott számos
természetgyógyász, gyógynövénytermesztő, feldolgozó, vásáron árulták
termékeiket alternatív gyógyászok, biotermesztők, ásványárusok,
kézművesek. A kicsiket Isti-Pisti zenebohóc szórakoztatta, kézműves
foglalkoztatóba, körtáncba és drámajátékba kapcsolódhattak be az
érdeklődők.
A Múzeumok éjszakája látogatói a pécsi Jakováli Haszan-dzsámiban a
nemrégiben megnyílt „Allah útján" című új kiállításon az iszlám kultúra
és vallás világába kaphattak betekintést. A hajdani török hódoltság
több száz muszlim imahelye közül alig tucatnyi érte meg napjainkat,
mindközül Jakováli Haszan pasa pécsi dzsámija maradt fenn a legépebben,
amely kupolájával, szamárhátíves ablakaival, csaknem ép minaretjével
mutatja, hogy milyen is lehetett egy igazi muszlim imahely.
A tárgyak javarészt a 16. századból, illetve a dzsámi és a hozzá
kapcsolódó kolostor építőjének, a 17. században élt Jakováli Haszan
pasának a korából származnak, s a tükrökkel borított teremben különös
hangsúlyt nyernek. A látogató a kiállító helyiségből egy sötét folyosón
juthat el magába a dzsámiba, amely fénnyel átitatott belső terével
hatásos ellenpontja a felé vezető útnak.
A Múzeumok éjszakája a füzérradványi Károlyi-kastélyban és a tatai Esterházy-kastélyban meghosszabbított nyitva tartással várta a látogatókat.
2010.
június 26-án rendezték meg a Múzeumok éjszakáját Ozorán, melynek során
a reneszánsz várkastélyban másodjára láthatták a népzene és táncház
rajongók a Csík Zenekar nagysikerű műsorát.
A várfal körül, már délután elkezdték a helybéliek a bográcsokat
felállítani. A férfiak, „igazi" vidéki kakaspörköltet főztek,
kavargattak. Az asszonyok pedig egy-egy tál házi süteménnyel járultak
hozzá a feltálalt ételekhez. A várfalon kívül és belül nagy volt a
sürgés, forgás.
Majd megtelt az udvar és megszólaltak a hegedűk ... az énekesnő
gyönyörű hangja töltötte be a vár udvarát. A legkisebbek rögvest táncra
perdültek a zenekar közelében, majd tőlük felbátorodva táncra keltek és
kéz a kézben, körben táncoltak a felnőttek is.
A koncert csodálatos élmény volt! Ezalatt gyertyákkal világították ki a
várkastély kiállítótermeit, szobáit, amelyeket tárlatvezetéssel
tekinthettek meg a látogatók. A helyi óvodások és iskolások egy
csoportja a reneszánsz pincében lámpásokat készített és lepedőbe
burkolva, huhogva, mint kis szellemek, apró kísértetek riogatták a
kastély vendégeit.
A záróprogram keretében a tűzzsonglőrök műsora következett. Az éjszaka
csendjében zenéjüktől visszhangzott a várudvar, mialatt csodálatos,
akrobatikus mutatványuk tette feledhetetlenné az estét. Miután a vár
kapui bezárultak, a várfalon kívül a ropogó tűz, a megterített asztalok
és zene mellett hajnalig ropták a fáradhatatlan lábak a táncot.
A
Múzeumok éjszakáját követő hétvégén Tatán, a 17. Víz Zene Virág
Fesztiválon kiállítások sorával várta több mint 2 és félezres
közönségét az Esterházy-kastély. A Műemlékek Nemzeti Gondnokságának és
a Víz Zene Virág Egyesületnek a rendkívül konstruktív együttműködése
hozta létre ezt az idei kiállítás, és programfüzért. Ezüst György és
fia, Ezüst Zoltán alkotásait, Michl Miklós és családja gyűjteményes
kiállítását, Sulyok Teri festményeit, a szőgyényi Schmidt testvérek
fafaragásait, Rózsakerti Anita muzsikáló szobrait, Újvár Zsolt tatai
virágkötő kőedény kompozícióit, Imrik Zsuzsa és Czapó Dorottya
iparművészek korabéli ruháit, a Karády Alapítvány a művésznő
születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett Karády Katalin
emlékkiállítást.
A képzőművészeti kiállítások sorához történeti kiállítás is
kapcsolódik, a Homo Novus, új arisztokrácia születése c.
vándorkiállítás a Tatabányai Múzeum, a Sárvári Nádasdy Múzeum és a
győri Xantus János Múzeum rendezésében, július 13-ig tekinthető meg a
kastélyban.
A képzőművészeti kiállítások július 30-ig nézhetők meg.


