Felfedezők útja Eszterházán
2008. június 3-tól új turisztikai szolgáltatások várják az érdeklődőket az Esterházy-kastélyban. A hagyományos kastélymúzeumi séta mellett két új látogatási útvonalat alakítottunk ki: a Nagy kastélyúrát és a Felfedezők útját. Így lehetőség nyílik megtekinteni a főépület mellett a melléképületeket, a park érdekes részeit és az épület rejtett zugait, valamint a kutatás, felújítás alatt lévő tereket.
A látogatókat megújult fogadótér fogadja. Az új pénztár mellett a külön helyiségben kapott helyet a világörökségi és tourinform iroda, valamint a látogatók terme, ahol videofilmek mutatják be az épület érdekességeit. Az új fogadótérben több hatalmas ismertető tábla is elhelyezésre került, amelyek a ferdődi park bejárható, ajánlott sétaútvonalait és épületeit, a kastély szállodai részéhez tartozó történeti lakosztályokat, valamint a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága kezelésében lévő kiemelkedő értékű és látogatható kastélyokat és romemlékeket mutatják be.
A kastélyban működni kezdett a kibővített szálloda, amely részben minden igényt kielégítő történeti lakosztályokkal, részben pedig egyszerűbb komfortú 2 és 4 ágyas szobákkal várja vendégeit. A főépület bejáratánál új kávázó-cukrászda nyílt, melynek termeiben, illetve teraszán fogadásokat és partikat, gyertyafényes vacsorákat is rendeznek. Az épületben új ajándéktárgy bolt nyílt, ahol a kastélyhoz és a vidékhez köthető kiadványok mellett a Fertő-vidék speciális termékei is megvásárolhatók.
Kastélymúzeum (kiskör):
Hagyományos látogatói útvonal, amely során a kastély főbb díszterei, lakosztályai tekinthetők meg. Az egy órás vezetett útvonal állomásai: hercegi és királyi lakosztályok, nyári ebédlő (Sala Terrena), díszterem, zeneterem, kápolna. A kastélymúzeum megtekintése során elsősorban a 18. századi hercegi időszak reprezentációját szolgáló dísztereket és enteriőröket járhatjuk végig. (A termek egy része helyreállítás és restaurálás alatt áll, ezért a látogatási útvonalak időnként módosulnak.) A vezetés a főépület külső díszlépcsője melletti bejárattól, a múzeumi előtérből indul és először a belső lépcsőházon megyünk föl az emeletre. (A lépcsőház barokk festéséről az ún. kutatóablakok és egy rekonstrukciós rajz ad képet.) A fehér-arany színekben pompázó, gazdagon díszített zeneterembe érkezünk, amelybe a pazar főúri ünnepeken a külső díszlépcsőről léptek be a vendégek, s amely a díszterem egyfajta előtereként és koncertteremként is szolgált. Az emeleti, egykoron fejedelmi lakosztályok megtekintése után a földszint hercegi traktusait járjuk végig.
Nagy kastélytúra (nagykör):
A közel két óra hosszú túra célja, hogy az Esterházy kastély főépületének díszterein túl a látogatók képet kapjanak a műegyüttest alkotó, egykoron fontos funkciókat ellátó melléképületekről és a parkról is. Állomásai: a volt istállók és lovarda, park, jószágkormányzói épület (kiskastély), díszudvar, hercegi és királyi lakosztályok, nyári ebédlő (Sala Terrena), díszterem, zeneterem, kápolna.
A túra ugyanakkor egy érdekes, fordított időbeli utazásnak is tekinthető azzal, hogy a még helyre nem állított részek bejárása során először az elmúlt évtizedekből megörökölt méltatlan állapotokkal, majd a pusztulásból kimentett berendezésekkel, s végül a megújult vagy éppen megújuló hercegi reprezentációval találkozunk.
A túra állomásait kiegészítő bemutatók kísérik: a lovardában az 1950-es években kialakított mozi és művelődési otthon kora idéződik fel, sajátos retro-hangulatot adva a tereknek. Az ún. kiskastélyban eredeti architektonikus elemek, faragványok és felszerelések, valamint bélyeges téglák kis gyűjteménye fogadja a látogatót. A túra második felében a kastélymúzeum megtekintése szerepel.
Felfedezők útja (speciális túra):
Egy kastély, különösen az olyan nagy és jelentős hercegi rezidencia, mint Esterházy „Fényes" Miklós eszterházai kastélya, mindig sokkal több érdekességet tartalmaz, mint amennyit egy rövid látogatás során az érdeklődők megtekinthetnek. A zártság oka jellemzően gyakorlati: számos olyan hely, architektonikus részlet és kuriózumszámba menő technikatörténeti emlék található az épületben, amely tömeges látogatásra nem alkalmas. Ezen érdekességekből mutatunk be egy csokornyit azoknak, akik alaposabban meg akarnak ismerkedni a kastéllyal, annak rejtett értékeivel, zegzugaival is.
A kiscsoportokban igénybe vehető speciális, négy órás kastélylátogatás a különösen érdeklődő látogatók számára szolgál. Célja, hogy az épületegyüttes rejtett értékeit - például a restaurálás alatt álló termeket, a belvederét (kilátót), a padlást, stb bemutassa. Állomásai: a volt lovarda-istállók, egykori rózsakert, jószágkormányzói épület (kiskastély), a feltárás alatt álló bábszínház, Miklós herceg restaurálás alatt lévő 2. emeleti magánlakosztálya, padlás és a főépület kilátója (Belvedere), a keleti patkószárny, volt pálmaház. A túrát itt is a kastélymúzeum megtekintése zárja. (A 4 órás program félidejében a túrázókat hűsítővel kínáljuk.)


