A Zemplén Projekt sajtótájékoztatója Füzérradványban
A sajtótájékoztatón részt vett a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága a füzérradványi Károlyi-kastély képviseletében és az érintett települések - polgármesterei, Dr. Hörcsik Richard országgyűlési képviselő, valamint gróf nagykárolyi Károlyi László és felesége.
Dobó Ágota - a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatóhelyettes asszonya - köszöntötte a sajtó megjelent munkatársait és a vendégeket. Ismertette a projekt keretében megvalósítani kívánt füzérradványi kastélyt érintő fejlesztéseket. Ennek keretében tervezik a földszint teljes alapterületének kiállítási területté alakítását és felújítását, interaktív látogatóbarát fejlesztésekkel színesítve, valamint kialakításra kerül kulturális rendezvényi helyszín, kávézó, ajándékbolt is.
Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő úr a projekt térségi turisztikai jelentőségét hangsúlyozta. Kiemelte, hogy a tervezett projekt szerves része lehet a Tokaj-Zemplén térségi desztinációnak, ezért e termék meghatározó lesz, különös tekintettel a Kassa 2013-as Európai kulturális fővárosa cím tényre.
„A kastély bújtatott privatizációját, hosszú távú bérletét a jelenlegi információk alapján nem támogatom. Tiltakozom az MNV ZRT. vezérigazgatója által tett nyilatkozat ellen, mely ezen okból a pályázat elvetését javasolja."
Horváth Jenő, Füzér Község Önkormányzatának polgármestere ismertette a további projektelemeket, úgymint Tatár Jurta Tábor Pusztafalun, Ökoturisztikai Látogató Központ Hollóházán, „Tájoló-Kilátó" Pálházán és megkovásodott fatörzs látogató hely Füzérkajatán.
A konzorciumvezető azt nyilatkozta, hogy a térségben páratlan összefogás jött létre a Zemplén projekt keretében.
Elmondta, hogy a projekt konzorciumi háttere, a tagok
projektmegvalósítási tapasztalatai- referenciái, előkészítettsége,
építési engedélyes és kiállítási tervei, statisztikai vizsgálatokon is
alapuló szakmai megalapozottsága, a helyi és térségi desztinációs
partnerség, a széles körű helyi és térségi társadalmasítás, a régiós
szintű példátlan együttműködési háttér, világörökségi és nemzetközi
helyszínek együttműködési támogatottsága, és szinergikus hatásai a
folyamatban lévő és tervezett fejlesztésekkel, megfelelnek az adott
Kiemelt Projekt jogcím II. fázisú azonnali beadására.
A projektet a B-A-Z Megyei Közgyűlés és a sátoraljaújhelyi Többcélú Kistérségi Társulás együttműködési megállapodás keretében és külön határozattal egyhangúlag támogatta.


