Megújul a Dísz téri homlokzat
Az intézmény székhelyéül szolgáló Dísz tér 15. alatti kis palota két középkori ház egyesítéséből és újjáépítéséből jött létre Buda töröktől való visszafoglalása után.
Tulajdonosa 1760-tól a francia származású De La Motte Ferenc császári alezredes, s az ő nevéhez köthető a palota fiókos dongaboltozat-szerkezeteinek kialakítása és emletessé formálása. Az emeleti termek falképeinek elkészítése, valamint a mai homlokzatnak és az udvari oldalon húzódó árkádos folyosónak a megépítése pedig Beer József csázsári és királyi katona-gyógyszerész megrendelésére történt, amint azt a legfrissebb levéltári kutatások erdeményei, és a palota arkanyalos szobájának ikonográfiai programja is igazolja. A morvaországi származású, igen jómodú, bizonyítottan kifinomult ízléssel rendelkező patikus 1775-től volt tulajdonosa az épületnek, és az átalakításokat 1785 körül végeztethette el a levéltári anyagok szerint. Az épület és annak homlokzata a vári lakóépületek egyik gyöngyszeme, látványa pedig az összkép fontos eleme.
Mára az épület homlokzatának műszaki állapota megromlott, ezért a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága jövő év tavaszán fel kívánja újítani: sor kerül a nyílászárók kőkereteinek tisztítására, a vakolati hibák, leázások javítására, kisebb bádogos munkákra és a teljes homlokzat - a meglévő okkeres színnel történő - újjászínezésére.
A munkák fedezetének előteremtésére az intézmény a Budai Vároltalmazó Közhasznú Közalapítványhoz nyújtott be pályázatot, amely kedvező döntés hozott: a vári homlokzatmegújítási program keretéből 2,5 millió forinttal támogatja a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának kezdeményezését.


