Jelentés a magyar világörökségi helyszínekről

2013. feb. 07, - 03:04 du.

A Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ közleménye a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj valamint Budapest – a Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út világörökségi helyszín megőrzési állapotáról a párizsi UNESCO Világörökség Központnak benyújtott jelentésről.

Magyarország – mint a Világörökség Egyezmény Részes Állama - képviseletében az Emberi Erőforrások Minisztériuma jóváhagyását követően Cselovszki Zoltán, a Forster Központ elnöke, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Világörökség Szakbizottságának elnöke, 2013. január 30-án benyújtotta a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj, illetve Budapest – a Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út világörökségi helyszín megőrzési állapotáról szóló jelentéseket.

Az előzmény: 2011. júniusában, Párizsban, a Világörökség Bizottság 35. ülésszakán megvizsgálta és értékelte, majd elfogadta a két magyarországi helyszín akkori megőrzési állapotjelentését. Egyben felkérte Magyarországot, hogy 2013. február elsejéig újabb megőrzési állapotjelentésben számoljon be az előre haladásról. A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj világörökségi helyszín és a Budapest – a Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út világörökségi helyszín megőrzési állapotjelentéseit a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Világörökség Titkársága készítette el. A Világörökség Szakbizottság 2013. január 25-i ülésén a két megőrzési állapotjelentéssel a Szakbizottság egyet értett és jóváhagyásra javasolta a kultúráért felelős miniszternek.
Mindkét jelentés első része a Világörökség Bizottság ajánlásai alapján mutatja be a 2011. óta történteket, második illetve harmadik része tájékoztat a világörökségi helyszínhez kapcsolódó eseményekről, a befejező rész pedig összegzést nyújt.

A tokaji világörökség helyszínnel kapcsolatosan a jelentés a részletesen bemutatott folyamatok közül szól arról, hogy nem épül meg a korábban Szerencs határába tervezett szalmatüzelésű erőmű. A jelentés kitér a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék történeti tájjá nyilvánítására (5/2012. (02. 07.) NEFMI rendelet a tokaj-hegyaljai történelmi borvidék történeti tájjá nyilvánításáról), valamint a bányákkal kapcsolatos felmérés („Átfogó helyzetfelmérés és hatáselemzés a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj világörökségi terület bányáinak a helyszín kiemelkedő egyetemes értékére gyakorolt hatásairól”) megkezdésére.

A budapesti világörökségi helyszín megőrzési állapotjelentése - a Világörökség Bizottság ajánlásaival kapcsolatosan – számba veszi a Belső-Erzsébetvárosban megvalósult, illetve tervezett beavatkozásokat. Beszámol a tervezett Bécsi utcai beruházás, valamint a Szépművészeti Múzeum bővítésének leállásáról (utóbbi helyett jelzi a Városligeti Múzeum Negyed tervét), továbbá a világörökségi terület lehetséges kiterjesztéséről a Margitszigetre.

A jelentés szól arról, hogy a Világörökség Egyezmény Működési Irányelveinek 172. bekezdésében meghatározott részes állami kötelezettségnek eleget téve (mely szerint a Részes Állam köteles tájékoztatni a Világörökség Bizottságot minden olyan tervezett nagyobb beavatkozásról, mely hatással lehet a helyszín kiemelkedő egyetemes értékére), Magyarország tájékoztatta az UNESCO Világörökség Bizottságot a budapesti világörökségi helyszínt érintő négy projektről: Várkert Bazár; Kossuth tér és Országház Látogatóközpont; tervezett Városligeti Múzeum Negyed; Széchenyi tér felújítása-átalakítása.

Mindkét megőrzési állapotjelentés átfogó és részletes áttekintést ad a világörökséggel kapcsolatos hazai jogszabályi változásokról, előrelépésekről, az örökségvédelmi intézményrendszer és jogszabályi környezet átalakulásáról, kitérve arra, hogy a változások hogyan érintik a világörökségi helyszíneket. Hangsúlyozza, hogy a Világörökségről szóló törvény és végrehajtási rendeletei, valamint az ezekben foglalt köz- és szakigazgatási feladatok és határidők nagymértékben javították a hazai jogszabályi környezetet annak érdekében, hogy a világörökségi helyszínek értékeinek megőrzése és kezelése biztosabb szervezeti és szakmai igazgatási háttérre támaszkodva valósulhasson meg. A jelentés kiemeli, hogy a világörökségi törvény adta lehetőségek közül kiemelt fontosságú a helyszínek kezelési tervének felülvizsgálata és a kezelési terv megvalósítását elősegítő gondnokságok kijelölése.

A Világörökség Bizottság 35. ülésén felkérte Magyarországot, hogy a 2013-ban tartandó a 37. bizottsági ülésszakot megelőzően hívjon meg egy UNESCO — ICOMOS „reaktív monitoring” szakértői missziót a budapesti világörökségi helyszínre annak felmérésére, milyen előrehaladást sikerült elérni a Világörökség Bizottság 2011-ben hozott döntésének végrehajtásában. Magyarország 2012. december 19-én meghívta az UNESCO — ICOMOS szakértői missziót. Az UNESCO Világörökség Központtal történt egyeztetések nyomán a misszióra 2013. február 25. és 2013. március 1. között kerül sor.

Budapest - magyar nyelvű változat >>>

Budapest - English version >>>

Tokaj hegyvidék - magyar nyelvű változat >>>

Tokaj Wine Region Historic Cultural Landscape - English version >>>

Látogatói kommentárok

Név:

Email:

URL:

Jegyezz meg!

Értesítsen, ha újabb kommentár érkezik!

Írja be az alábbi képen látható szöveget: