Bencés apátság romjaiÖsszes műemlékünk

Bencés apátság romjai, Somogyvár

Koppány herceg vára, Somogyvár, a középkorban jelentős kultikus és kulturális központ volt. Apátsága, amely a kor egyik legnagyobb és legelegánsabb létesítménye volt, több mint 900 évvel ezelőtt épült a Szent László király által behívott francia bencés szerzeteseknek. Egyes szakértői vélekedés szerint az ott élő szerzetesek az apátság falai között vetették papírra a legkorábbi magyar nyelvű szövegemléket, a Halotti Beszéd és Könyörgést. 

Nemzeti történelmi emlékhely

galleries/Somogyvar_oszl1_medium.jpgNegyven évig itt volt a nyughelye a kolostoralapító magyar lovagkirálynak, Szent Lászlónak. 

A várfallal körülvett kolostort és a templomot a török veszély erősödésekor hagyták el a szerzetesek, később végvárként szolgált, majd az egykor pompás kolostorépület és a hatalmas templom lassan az enyészeté lett.

Az 1983 óta nemzeti történelmi emlékhellyé nyilvánított romegyüttes a feltárások és rekonstrukciók után napjainkra igazi látványossággá vált.

Látogatói kommentárok

Losonciné Zana Judit
2010 aug. 03 - 9:54

A Panoramio fotótárból jutottam ide. Nagyon jó megismerni múltunk
örökségeit, az internet segítségével is.
Üdvözlettel, Judit


Név:

Email:

URL:

Jegyezz meg!

Értesítsen, ha újabb kommentár érkezik!

Írja be az alábbi képen látható szöveget: