Budavári De la Motte – Beer-palota, Budapest

A De la Motte házaspár 1773-ban adta el az épületet Beer József Kajetán császári és királyi katona-gyógyszerésznek, aki már 1763-tól saját patikát üzemeltetett a földszinten. A morvaországi származású, jó ízlésű, mélyen vallásos patikus Buda egyik leggazdagabb polgára volt, számos patika, óbudai hamuzsír-üzem és bérlakóházak tulajdonosa, s haszonélvezője. Családja egész 1807-ig birtokolta a palotát, melynek végső, mai formája a legfrissebb művészettörténeti kutatások szerint ebben a periódusban alakult ki. A patikus nevéhez fűződik az udvari árkádsoros loggia, a barokk kapualj, és az emeleti síkmennyezetes kialakítású, barokk motívumokkal, és képi ábrázolásokkal díszített térsor létrehozása.

A korábbi, előzetes kutatási eredmények azt sugallták, hogy az épp 1760-ban grófi rangra emelt De la Motte Ferenc Károly lehetett a jelenlegi palota építtetője, mivel az emeleti szobák díszítőfestései művészi szignó és évszám hiányában pusztán a stílus alapján körülbelül erre az időszakra datálhatók. Feltételeztük, hogy a színvonalas munkát csak igényesebb, és tehetősebb tulajdonos rendelhette meg, ez pedig de la Motte gróf, mint a ház egyetlen főúri birtokosa személyében volt valószínűsíthető.

A következtetés azonban tévesnek bizonyult, mert a levéltári források alaposabb áttekintése, és a falképek ikonográfiai vizsgálatának eredménye szerint a palota mai formájának kiépítése, s az öt szobából álló emeleti térsor kialakítása Beer József patikus és családja nevéhez fűződik, és az 1777-1805 közötti időszakra tehető. A palota elnevezésekor ezért tüntetjük fel a gyógyszerész nevét az eredeti palota építtetője, De la Motte ezredes neve mellett, De la Motte - Beer-palotaként.

A telket 1807-től napjainkig számos tulajdonos birtokolta. Jelentősebb építkezés csak 1865-ben történt, amikor az akkori tulajdonos, Dőry Gusztáv megbízásából Pan József, a kor neves fővárosi építésze, átépítve a korábbi korok által létrehozott udvari melléképületszárnyakat, egy kétemeletes romantikus lakóépületszárnyat toldott a palotához. Ez 1945-ben teljesen elpusztult.

A Dísz tér felőli barokk palotaszárny is komoly károkat szenvedett a bombázások során. 1948-ban állították helyre, amikor az eredeti barokk lépcsőházat teljesen befalazták. A bejárást az emeletre az újonnan felépült déli udvari szárnyból biztosították, mely a régi Pan József féle szárny helyén létesült. A palotaszárny barokk termeiben lakásokat alakítottak ki.

Az egykori Pan József féle épületszárny helyén új lakóház épült, Imrényi Imre 1951-ben készült tervei szerint. Az 1948-ban történt gyors helyreállítás után elsőként az utcakép javítása érdekében 1953-ban megújult a barokk homlokzat, Boros László tervei szerint. A palota teljes műemléki rekonstrukciója 1963-ra készült el. Ekkor történt az emeleti folyosó árkádjainak beüvegezése, és az egész barokk épület eredeti formára történő visszaállítása. Egyidejűleg az emeleti térsor valamikori bemutathatósága érdekében az egykori lakásokból irodahelyiségeket alakítottak ki.

...kevesebbet mutat

Az öt díszterem díszítőfestése közül kettő bibliai történeteket elevenít meg, egyszínű, ún. monokróm képi ábrázolásban. A nagyobb helyiséget, mely egykor lakószoba lehetett, a falakon látható jelenetek nyomán „Passiószobának" is nevezzük. A falakon a nagypénteki Szenvedéstörténet négy fontos mozzanata tárul elénk: a „Geccemánei kert az Olajfák Hegyén", az "Oszlopokhoz kötözött Krisztus megostorozása", és "Krisztus megkoronázása tövissel".

A negyedik, a legszebb, legtisztábban kirajzolódó kép a „Keresztre feszítés" története: Krisztus keresztfájánál Szűz Mária és Szent János apostol áll, mellettük a keresztfa tövében Mária Magdolna térdel. A kereszt tövében stilizált koponya utal az esemény helyszínére, a Golgotára, azaz a Koponyák Hegyére. Az ajtók feletti képmezőkben (supraporta) Krisztus szenvedésének jelképeként színes, rózsából font füzérek íve húzódik. A jeleneteket festéssel imitált zöldesszürke színű faragott barokk kőkeretbe foglalták.

A kisebbik szoba egykor írókabinet, háziúri dolgozószoba lehetett. Falain a három arkangyal elevenedik meg a róluk szóló bibliai történtekekben, színes rokokó stílusú festett keretbe foglalva.

Gábriel arkangyal kezében liliommal Szűz Mária társaságában az „Angyali üdvözlet" történetéről mesél. Mihály arkangyalt, a harcos szentet, mint a bűn és a gonoszság legyőzőjét és az isteni igazságszolgáltatás megtestesítőjét rá jellemző módon római legionáriusi ruházatban és fegyverzetben láthatjuk a Sátán fején taposva.

Rafael arkangyal két jelenetben is szerepel: az egyik képen, mint magányos utas ismertetőjegyeivel, a tökhéjból készült ivóedénnyel, vándorbottal, tarisznyával és kezében hallal. A másik képen a kis Tóbiással láthatjuk, amint a róla szóló legenda szerint Ninivébe kíséri a kisfiút, aki az arkangyal segítségével meggyógyította édesapját. A főangyalok társaságához még egy szent csatlakozik: Nepomuki Szt. János, természetesen a prágai Károly-híddal a háttérben.

E két szent ábrázolása rendkívül fontos, sőt bizonyító erejű mind a falképek készítésének ideje, mind megrendelőjük tekintetében. Beer József patikus fia, Beer János Nepomuk, épp 1785-ben kap orvosi diplomát: Rafael és Tóbiás tehát az apa gyógyító fiára utal, akinek névadó szentje szintén megjelenik a kabinetszoba ábrázolásai közt.
A többi szoba falfestése nem figurális, de a színpompás, formagazdag díszítés színvonala azonos a képi jeleneteket ábrázoló díszítőfestésekkel. A helyiségek sarkaiban aranyozott kagylómotívummal díszített, festéssel imitált barokk kályhafülke áll, a festett falfülkékben elhelyezett vázamotívumokban a színpompás virágmotívumok a barokk kori virágkötészetet idézik.
Különösen érdekes a Passiószobából nyíló terem falain, kék-okker-zöld háttéralapon rózsamotívumokkal díszített, első pillantásra egyszerű keretező minta, mely az ablakok irányában befordul a szoba sarkaiban. Ez bizonyítja, hogy a díszítőfestés valamikor falikárpitok elhelyezésére szolgált keretül. Erre utalhat az a tény is, hogy az 1790-es évekre jellemző kora klasszicista stílusú, és színvilágú motívum kárpitszegélyt imitál. A helyiség egykor valószínűleg szalon lehetett, díszítőfestése miatt ma Gobelinszobaként emlegetjük.

A barokk térsor 250 m2-es festett falfelülete mennyiségében, és tematikájában is példa nélkül álló a budavári polgári építészetben, de a budai arisztokrácia palotáiban sem ismerünk hasonlót. Az újkori falfestések közül a budai várban ez idáig csak copf jellegűeket találtak, másrészt a másutt előforduló festett lakószobák nem alkotnak ilyen nagyszabású, egységes, bontatlan, teljes lakóteret, amely a palotát különösen alkalmassá teszi egy valamikori barokk életmód-történeti múzeum létrehozására.

A korabeli ebédlő, szalon, lakószoba, hálószoba, dolgozószoba, konyha, kamra helyiségei rekonstruálhatók, a ház stílusába illeszkedő berendezési tárgyakkal együtt, melynek gyűjtése már elkezdődött. A folyosókat laterna lámpák díszítik, alabástrom lámpa függ az előszobában. A vendégfogadást lehetővé tévő tálalás hátterét egy szép 1760-as felsőrészű pohárszék adja, a valamikori dolgozószoba világítását csiszolt üveg- és faragott facsillárok szolgáltatják. A kályhafülkében egy copfstílusú, működőképes cserépkályha áll teljes felszereléssel. A gyűjteményt intarziás, korabeli asztalok és székek gazdagítják, de látogatói körökben igen népszerű használati tárgy például a korabeli szobavécé is.

A falképek rekonstrukciója

A szabadkézzel, száraz vakolatra felhordott falképeket (ún. „al secco" technika) az épület felújítása kapcsán fedezték fel. 1962-ben a Dísz téri szárnyban lakáskorszerűsítést irányoztak elő. A födémcsere megkezdése előtt a kutató sávokban előbukkantak a falfestések részletei, és a mintegy 14-15 festésréteg eltávolítása után maguk a falképek is. 1963 tavaszára az épület teljes műemléki rekonstrukciója keretében elkészült a falképek restaurálásának első szakasza.

A restaurálást két csoport vezette: az egyiket a Képzőművészeti Alap által kijelölt csoport Illés János vezetésével, a másikat Sárdy Lóránt, a Műemléki Osztály festőművész restaurátorával. Ő dolgozott az arkangyalokat megjelenítő egykori írókabinet falain.

A kiegészítés eltérő módon történt a két csapat munkája során. Az írókabinet falképeinek restaurálásakor a kiegészített részeket vakolatsüllyesztéssel emelte ki a restaurátor, míg másutt a hiányzó részek nem kerültek kiegészítésre akkor sem, ha arra a szimmetria szabályai folytán egyértelműen lehetőség nyílott volna.
A restaurálás 1963 tavaszán fejeződött be. A falképek restaurálásának befejezését 1987-ben végezte el Rády Ferenc és Cveiber Ferenc.

...kevesebbet mutat